Egyszer volt....

Vagyis volt egyszer, hogy indítottam egy blogot, ahova már Isten tudja mikor írtam utoljára. Most is az az elsődleges célom, hogy rácuppantsam a virtuális defibrillátorokat a klinikai halál állapotában lévő blogom csupasz mellkasára, és tudassam fanatikus olvasóimmal, hogy nem teljesen halott a dolog.

Mentségem a szokásos: nincs időm.

Egy dologgal azért mégis foglalkoznék. Itt volt az őszi szünet (persze lehet elkezdeni anyázni, hogy "köcsög pedagógus..." ésatöbbi) és alkalmam nyílt többet foglalkozni a kisfiammal. Ez főleg babakocsis kirándulásokat jelentett hóban, sárban, szélben, szóval mostoha körülmények között. De a természet tréfái és szeszélyei semmik ahhoz képest, amilyen szopással szolgálnak az utcák, járdák és középületek.

Amikor akadálymentesítésről van szó, mindíg elővesznek egy szomorúszemű kerekes-székes fiatalembert, vagy hölgyet, vagy egy megfáradt járógépes embert és kampányszerűen sírnak, hogy "jajj nem lehet közlekedni, meg sok a lépcső, magas a padka" satöbbi. A félreértés eloszlatása kedvéért: valóban felháborító, hogy ezek az emberek képtelenek ügyeket intézni, a saját lakásukba nem jutnak fel és még sorolhatnám.

Ugyanakkor itt vannak a babakocsival közlekedő anyukák, akiket le se szarnak. Ez azért érdekes, mert ha egy járda, vagy utca, vagy középület nincs akadálymentesítve, az az anyukáknak szintén nagy nehézséget jelent. A különbség az, hogy nem mindenki lesz kerekes-székkel közlekedő testi fogyatékos, anyukává viszont remélhetőleg sok sok nő válik. A számuk legalábbis túltesz a sérültekén. Na most miután a szociálisan érzékenyek és empátiások körében elvesztettem a maradék népszerűségemet is, engedtessék meg nekem, hogy megmagyarázzam:

Anyuka otthon van a gyerekkel, hisz ezért kapja a "nagy" lóvét az államtól. Apuka dolgozik, mint az állat, olyan szinten, hogy meló után gyakorlatilag a saját taknyán-nyálán csúszik haza. Nade nem azért teszi ezt, mert jól esik, hanem mondjuk, mert nem tartozik a szerencsések táborába és bizony több munkahelyen kell húzni az igát, ahhoz, hogy a kiscsalád éhen ne dögöljön. Ha anyuka ne adj' isten boltba szeretne menni, vagy elintézni valamit az önkormányzaton, uram bocsá' buszra akar szállni, akkor meggyűlik a baja.

Én csak szimpla sétákra vittem a gyereket, és a padkára történő sok fel-és lehajtástól görcsöt kapott az alkarom. Persze lehet azt a kocsit drasztikusan is tolni, csak én szeretném megóvni a gyereket a maradandó agykárosodástól. Boltban fellöknek, nem engednek előre, el se férsz babakocsival, nameg be se jutsz, hacsak nem NSZK-s súlylökő világbajnoknő vagy, aki fél kézzel hóna alá kapja a kocsit oszt' felgyalogol. A hivataloknál ugyanez a helyzet. Buszra csak összehangolt kommandó segítségével tudsz feljutni. Kell két ember, aki segít felvenni a kocsit, olyan busz, ahol legalább alacsony a padlólemez, meg az is kell, hogy ne faszparaszt sofőrt fogjál ki, aki rácsukja a gyerekre az ajtót.

Egy szónak is száz a vége: jó lenne, ha az akadálymentesítés kapcsán nem csak a testi fogyatékkal élők kerülnének előtérbe, meg különben is tessék má' érvényesíteni azt a ki-tudja-hány-évvel-ezelőtt hozott törvényt és megszűntetni azokat a kurva akadályokat.

Aranyos brutalitás

Nemrég végeztem egy rajzfilmsorozat megtekintésével, amiről eddig nem hallottam. Annyit mondhatok, hogy a legbrutálisabb, legbetegebb, de mégis az egyik legszórakoztatóbb mese-sorozat, amit valaha láttam. Ha valaki esetleg még nem hallott volna róla, ez nem más, mint a Happy Tree Friends.

Ahogy a honlap is írja: a Happy Tree Friends (Boldog Fa Barátok) aranyos, imádnivaló állatok, akiknek mindennapi kalandjai rettenetesen rossz véget érnek. Nem számít mennyire ártatlanul indul egy-egy történet, mindíg tömeghalállal ér véget. A szereplők eszméletlenül festői környezetben dalolásznak, futkároznak, vagy mindennapi teendőjüket végzik, vásárolnak, virágot szednek, de nem is sejtik, hogy épp milyen veszély leselkedik rájuk.

Összesen 21 édi kisállat nyomul a történetekben, akikről bővebben itt lehet olvasni, persze angol nyelven. Akik esetleg nincsenek birtokában e nyelvnek, azok kedvéért röviden írnék róluk.

Cuddles a puha bundájú nyuszika, akinek szőrzete gyakran repül szerteszét a különböző epizódokban.

Giggles: Rendkívül félénk, de nagyon édes azzal a kis masnival a "hajában". Ő a mókuslány a sorozatban.

Handy: A derék hód, az erdő asztalosa. Nem ismer elvégezetlen munkát. Mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a megfelelő hozzáállással mindent meg lehet csinálni. Rendkívül segítőkész. Két fő problémája van, hogy mindkét keze amputálva van, illetve gyakran megfeledkezik a munkavédelmi előírásokról.

Lumpy: A tenyeres-talpas kék rénszarvas. Mindíg ő a kakukktojás a történetben. De amúgy aranyból van a szíve.

Toothy: Van, ami nagyobb egy hülyefejű hód farkánál, mégpedig a két hatalmas metszőfog. Az ő legnagyobb jibája, hogy többet vesz be a szájába, mint amennyit meg tud rágni.

Nutty: Ő a sorozat legédesszájúbb szereplője. Alapban szellemi fogyatékos, ez látszik veselkedéséből és a non-stop gurgulázó szeméből. Bundájába mindeféle nyalókák és cukorkák ragadtak bele. Ha édességet kap, akkor bepörög és jajj annak, aki az útjába áll.

Petunia: Bár ő egy nőstény görény, abszolút nem büdös. Dezodorral a nyakában kifejezetten édes szagot áraszt.

Sniffles: Hangyászként mindíg hangyákat zabálna, bár néha a hosszú orra és még hosszabb nyelve bajba sodorja. Már szemüvegéből is látszik, hogy okos, a sorozat értelmiségie.

Splendid: Őróla egy találóskérdés jutott eszembe: mi az? nem madár, nem repülő, mégis repül. Hát egy repülő mókus. Minden közösségnek szüksége van szuperhősökre. Gothamnek ott van Batman, a HTF-es erdőnek ott van Splendid. Bár néha kevesebb sikerrel dolgozik, mint denevérjelmezes kollegája.

Flaky: Ha szúrós helyzet adódik, akkor tarajos süni barátunk biztos valami olyat bök ki tüskéivel, amit nem kéne.

Mole: Egyik kedvencem. Az angol készítők itt is elrejtettek egy szóviccet, hiszen a mole nem csak vakondot, hanem anyajegyet, szemölcsöt is jelent, és ennek a vakondnak van szemölcse. Jól nyitva kell tartanunk a szemünket, ha ő jön, hiszen nem zavarja apró fogyatékossága, autót vezet, építkezésen dolgozik, darut kezel. Mindegy csak veszélyes legyen.

Disco Bear: Na ő az igazi. Travolta a Grease-ben elbújhat emellett a maci mellett. Minden medvelány álma, látnotok kéne a lakását, minden a disco és a soul jegyében zajlik az életében. Csak akkor van baj, ha táncra perdül.

Russel: Klasszikus kalóz figura. Fél szem nincs meg, egiyk kar helyén pedig ott van a kampó, vagy horog? Mindegy. A lényeg, hogy neki van a sorozatban a legjobb jobb horga.

Mime: A szavaknál sokkan hangosabban árulkodnak a tettek, ezt jól megtanultuk, és erre emlékeztet minket a pantomímes mester is. A szarvas játékától eláll majd a te szavad is.

Lifty és Shifty: A kleptomániás testvérpár, mindent ellopnak, ami csak mozdítható és nincs lebetonozva. Ha kell még a szívedet is ellopják és eladják neked.

Cro-Marmot: A sorozat gyakorlatilag mozdulatlan szereplője. Mozdulatlanságának prózai oka van, jégbe fagyott sok millió évvel ezelőtt. Kicsit olyan, mint a hip-hop bandákban a halott mikrofon, aki egy büdös szót nem szól, viszont jó ütemérzékkel bólogaz a zenére.

Flippy: Személyes kedvencem. Egy nyugalmazott veterán, aki néha bekattan és mindenkit megöl maga körül, aki csak mozog. Még fingani sem szaba mellette, mert azt hiszi, hogy ágyú dörög.

Pop: Hát nem róla fogják megmintázni a szülői felelősség szobrát, annyi biztos. Kisfiát, Cub-ot gyakran felejti ott valahol, vagy fürdeti, eteti, sétáltatja szakszerűtlenül.

Cub: Pop kisfia. Ha az apjáról nem nyilatkoztunk valami kedvezően, akkor őt sem dícsérhetjük agyon. Rendkívül rossz kisgyerek és neki aztán tényleg nincs veszélyérzete.

Remélem sikerült felkeltenem a kedves olvasók érdeklődését. Ha valaki kedvet érez egy kis animált vérengzéshez, az feltétlenül klikkeljen ide meg ide.

JÓ SZÓRAKOZÁST! (Csak erős idegzetű, felnőtt nézőknek!)

Szar-ügy

Hát, lehet, hogy ezért a post-ért nem fognak páran szeretni, dehát ez van, leírom, mert ezt gondolom. Ebben a bejegyzésben hírhedt szociális érzéketlenségemről teszek tanúbizonyságot. Jópárszor megfogadtam, hogy nem foglalkozom majd politikai, etnikai és egyéb érzékeny kérdéssel, de most kivételt teszek.

Régóta téma már a Havas-féle beszólás. Amikor két közszereplő Urat arra kért fel, hogy ássanak latrinát. Tudjátok Hepatitis, sok beteg kisgyerek, és mindez a meleg, a csatornázatlanság és a kerti budik hiánya miatt. Eleve azon lehidaltam, hogy 2007-ben Magyarországon még van olyan hely, ahol még kerti budi sincsen, ez egészen valószínűtlen. Ez felveti már az emberek és az állatok közti különbség kérdését is. Senki számára nem titok, hogy hazánkban sok-sok ember segélyekből él.

Ezt nézzük meg ezen a konkrét példán keresztül. Szóval sírnak, hogy nincs lóvé csatornára, pedig büdös van, meg terjednek a betegségek. Nem vagyok ugyan szakértője a dolognak, de úgy gondolom, hogy kerti budit különösebb költségek nélkül is ki lehet ásni. Felmerül bennem, hogy lehet valaki ennyire igénytelen, hogy saját maga alá szarik és annyira munkaundora van, hogy ennyit sem képes megtenni. Nem ér rá? Sürgető kártyaparti van a falu kocsmájában? Nincs alkalma ásni miközben az én általam befizetett adóból finanszírozott segélyét issza el?

Hogy lehet, hogy egy olyan helyen, ahol mindenki munkanélküli, nem dolgoznak, ha adódik valami alkalmi? Úgy lehet, hogy nem éri meg. Kényelmesebb felvenni a segélyt, mint dolgozni. Mi a fasznak dolgozni, ha automatikusan jön a lé? El kéne gondolkodni azon, hogy nem kéne-e lejjebb vinni a segélyeket, hogy megérje dolgozni. Most biztos páran azt gondoljátok, hogy jaj, dehát oly kevés az a pénz. Meglehet! DE egy olyan "embernek", akinek az igényszintje olyan, hogy megfelel a saját maga alá történő szarás, annak az a segély egy vagyon. Mellesleg még a kutya is kapar kettőt miután szarik.

Te, kedves olvasó miért dolgozol? Miért nem lenne elég a segély. Mert nagyobbak az igényeid. Miért akarsz lakásban lakni? Mert nem lenne jó egy omladozó viskóban. Miért akarod angol vécében intézni a dolgaidat? Mert nem jó a bokorban.

Ugye ugye büdös a munka is. Nade az Én adóforintjaimból csatornát építeni, meg angolvécét az már tetszene, mi??? Hát a lónak a hatalmas nagy nemi szervét, azt!

Egy kis dombra lecsü-CSÜLÖK...

NA! Megunva a sok böngészést meg letöltögetést, ami mostanában késő esti elfoglaltságomat teszi ki, gondoltam írok végre a blogomba. A "sietséghez" az is hozzá tartozik, hogy több olvasóm baltázott már le, hogy ugyanmár legyek kedves és szabadítsam rá elernyedt ujjaimat a billentyűzetre, mert hiány van. Addiktív az írásom nem kétséges.

Na most, hogy tömény tömjén-fürdőt vettem, jöjjön a lényeg. Olyan sok mindent akartam írni, hogy nem tudom hol is kezdjem. Talán a közelmúlt egyik legszebb élményével. Köztudomású, hogy alig eszek valamit, csupán csipegetek, mint a törékeny kismadarak. Kis feleségem szintén így foglal állást a táplálkozás kérdésében. Hál' Istennek a házunkban lakó kedves pár (Péter és Szilvi, nameg az Ő kedves kislányuk, Panka) is hasonlóan érez. Nemrég kezdtünk frekventáltan találkozgatni, és amellett, hogy egyebekben is egy rugóra jár az agyunk, az étkezés dolgában messzemenőkig egyet értünk. Egymásra találtunk olyan szempontból, hogy az evés különleges élvezetet okoz a számunkra és vendégségben sem úgy nyomjuk, hogy egy kisvillányi kaja elfogyasztása után, székünkben hárta dőlve, elégedetten simogatjuk a hasunkat, hogy hmmm, pompás, igazán jól laktam. Letudva a kezdeti udvariaskodást és jólneveltségből fakadó önmegtartóztatásokat, gyorsan megszerveztünk egy közös vacsit: főtt-füstölt csülök. Itt kérem meg a gyengébb idegzetűeket és a Norbi-fanatikus, kákabélű olvasókat, hogy MOST hagyják abba az olvasást.

Szilvi értesített, hogy megtörtént a vásárlás, sikerült akvirálni két gigászi méretű csülköt, akciósan. A következő értesítés már beigazolta baljós várakozásaimat: kicsi lesz a lábas, nem-e tudnék-e kölcsönadni egyet. Naná, hogy tudtam. Elkezdődött a folyamat, két ipari méretű kondérban rotyogott a hagymával, fokhagymával, Isten tudja mi mindennel tarkított csoda. Mellette készült a nagy adag tojássaláta, leszelésre került a friss fehérkenyér, elhelyztem az asztalon az ecetes almapaprikát, a bor és a pálinka is elérte a megfelelő hőfokot. Desszetként még kétféle torta is várta a csülökmérgezés túlélőit. Eljött az idő, az illattól már eleve kábulatban lévő elmémnek csak olaj volt a tűzre, mikor a fincsi husi magától lecsusszant a csontról, szinte már erotikusan. Amikor a jó adag bőrkés csülökdarab ott gőzölgött a tányéromon, és rákerült a majonézes torma azonnal elkezdett fröcskölni a nyál a számban, az első harapás után mély levegőt vettem, orromon keresztül kifűjtam, hogy még jobban érezzem az amúgy is hihetetlen intenzív ízt. Orgazmushoz hasonló apró rángások lettek úrrá rajtam, egy darabka menyország - gondoltam.

Nagyon kis híja volt, de majdnem teljesen elfogyott a két csülök, nameg a torta is, meg nem sok maradt a tojássalátából sem. Szinte hallottam, ahogy rakódik le a zsír, szűkülnek össze az ereim, lassabban ver a szívem; borzasztó rosszul lettünk mindannyian. Nem volt kérdés, kicsit sokat ettünk. Mint a narkós, amikor túladagolja magát, mert nem tudja megállni, hogy még többet vegyen be az imádott szerből. Aztán a rosszullét múlásával jött a bűntudat: nem kellett volna ennyit enni, hogy fogom ezt ledolgozni, ezért vagyok én ilyen dagadt, satöbbi. És azt kérditek megérte?! Már hogy a fenébe ne, simán megérte. Ezúton is köszi mégegyszer a csülök-parti megszervezéséért és lebonyolításáért!

Egyszer volt, hol nem volt...

Mostanában a gyermek miatti foglalkozási ártalomként lépett fel nálam az a tünet, hogy rengeteg gyermekmondókát szerzek be mind texturálisan, mind hangzóanyagként. A mókuska, mókuska kezdetű remeket már több dallamvilággal is elsajátítottam, oly annyira bent van a fülemben, hogy néha önkéntelenül dalra fakadok, ami nem kicsit ciki a TESCO-ban.

Gyakorlatilag néprajzosnak is elmehetnék már, el is terveztem, hogy mivel terhesgondozásban már iszonyúan otthon vagyok, a szülészet-nőgyógyászat szakon már leadhatom a disszertációmat, már csak a néprajz-kultúr-antropológia van hátra. Hiába minden házaspárnak otthon kell lennie ezekben a témákban. Úgy van ezzel az ember, mint mindennel az életben, érteni kell hozzá, mert átvernek. Az embernek - ahhoz, hogy ne szívja meg - kereskedőnek, közgazdásznak, orvosnak, ügyvédnek és papnak is kell lennie egyszemélyben, ez a minimum. Hiába! A hétköznapi hősök, ők értenek mindenhez, nem ám korunk televíziós polihisztorai, mint Sebeők, meg a már említett Kisó (hehe)

Illetve szenvedélyesen gyűjtöm a meséket, és ha már gyűjtöm, meg is nézem őket.
Nemrég beszereztem egy klasszikust, a Walt Disney-féle Szépség és a Szörnyeteg című rajzfilmet. Nagyon tetszett, láttam már kb ezerszer, de úgy tíz évvel ezelőtt. Most már nem gyermekként, hanem felnőttként vizsgáltam a sztorit és rá kellett döbbennem, hogy mekkora blődség. Persze, hogy az, hiszen mese. Teljesen szembe megy a valósággal.

Miért is? Van úgyebár a főhősnő, Belle, aki hihetetlenül gyönyörű, el is hangzik a filmben, hogy a falu és a környék legszebb lánya. Emellett rengeteget olvas, csupa olyan könyvet, amiben még kép sincs, elképesztően intelligens. Művészlélek, akinek szűkösek jelenlegi lakóhelyének lehetőségei, ki akar törni. Na ilyen má' eleve nincs, mondhatnánk népiesen.

Ott van az antihős, Gaston, aki egy kigyúrt, karakteres arcú, jóképű scrác, a mellkasa olyan szőrös, hogy még David Hasselhof is megirigyelné. Rendkívül gazdag, trendi ruhákat hord, mindenki szereti, a férfiak Őt tartják vezérüknek. Igaz annyiban különbözik Belle-től, hogy neki vannak negatív tulajdonságai, mint pl.: gonosz, beképzelt, számító, alattomos, de csak azért mert el akarja csábítani a lányt, minden áron. (Kedves férfitársaim, hány meg hány hülye tulajdonságot felveszünk csakhogy meghódítsuk szívünk hölgyét... az már a mi pechünk, hogy általában ezek miatt a tulajdonságok miatt mond végül 'nem'-et.) Ja meg Gaston legalább annyira primitív, mint amennyire kigyúrt. (Na végre egy kis realitás)

A mese ott folytatódik, hogy Belle csípőből 'nem'-et mond Gastonnak, a falu előtt hülyét csinál belőle, ezáltal lemond a gazdag, kigyúrt, köztiszteletben álló srácról, viszont relatíve rövid idő alatt csont nélkül beleszeret a ronda, szőrös, büdös szörnyetegbe.

Az üzenet nagyon szép, sírni is lehet rajta: nem a külső számít. Ezzel teljesen egyetértek. Nade erre a reális esély a való világban nem sok, előfordulása elenyésző. Elég kevés olyan szitu van az életben, amikor elsőre ne a külsőd alapján ítélnének meg. Azt hiszem, hogy az ilyen történeteket azért találták ki, hogy a 16 éves pattanásos, vörös hajú, elálló fülű, dagi kissrác is érezze, van sansza megdugni a suli legjobb nőjét a szalagavató bálon, és ne kövessen el azonnali öngyilkosságot, ha meglátja, hogy a suli legjobb nője beszáll a fukszos, kétszer bukott, karakteres arcú, szolizott, kigyúrt, tetovált kopasz mellé a Bömbi anyósülésére.

Majd valamikor folytatása következik! Persze ez egy szubjektív fejtegetés, kéretik véleményezni a megjegyzés rovatban!

Olvasgattam...

Hááát.. megint régóta nem írtam. Nem mentegetőzöm, úgyis tudja mindenki miért nincs időm. Nade nem baj, mellette a legidőigénytelenebb elfoglaltság az elektronikus sajtó gyors, esti böngészése. Így most amolyan rendhagyó Lapszemle következi, elektronyikussan. Magyarul belinkelek, meg ajánlok pár olyan írást, amikre felkaptam a fejem.

Ami most legjobban tetszik, az a nagyszerű Kisó által vezetett új elitklub diplomásoknak. A cikk írója teljes joggal teszi fel a kérdést, jelesül: Who the Fuck is Kisó? Én speciel tudtam, hogy a Viván műsorvezető, pedig nem vagyok az a tizenhatéves afro-frizus zseb-narkós. DE azt nem tudtam, hogy Ő állítólag okos, a farzsebében több ész van, mint az én fejemben. (Mellesleg jegyzem meg, hogy milyen érdekes ország a miénk, ahol az összes seggbekukis pornósztárunk szuperintelligens az FHM címlaplányaink meg PlayMate-jeink meg 5 diplomás professzorok. De jó nekünk!) Szóval Kisó egy szupermodell, aki egyébként egy táncművészbe oltott kommunkikáció szakos jogász. Az igen! Szép is, okos is, sikeres is, ha még főzni is tud....
Na mindegy erről bővebben olvashattok itt

A másik meg a Stohl Buci féle új, magyar akciósorozat. Hát ennek még a gondolatától is szénné röhögöm magam. Talán még emlékszik a kedves olvasó az Európa Expressz című világégésre, ami gyakorlatilag a szarnál is szarabb volt, bármely más nemzet ZS-kategóriás akciófilmje agyonalázza. Ehhez képest a Michael Dudikoff és Lorenzo Lamas-féle eposzok az akció-thriller non plus ultrái. Szóval az új sorozatban, a főszerepet illetően valószínűleg azért esett Stohl Bucira a választás, mert Ő már az előbb felemlegetett rettenetben is bebizonyította, hogy annyira kurva kemény, hogy kolbásszal eszi a gyémántot. Jeleneleg Ő az egyetlen ember a világon, aki szembe mer szállni Chuck Norris-szal. Erről pedig bővebben itt

Gondoskodom, tehát vagyok...

Hát megtörtént, amire oly régen várt apai szívem. Hétfőn délután végre beköltözhetett rezidenciájába Csendes Máté (a képen nem Ő látható).

Azóta nem nagyon írtam. Számítottam rá, hogy sok időt vesz majd igénybe egy ilyen kis jövevény érkezése, de egyenlőre minden képzeletemet felülmúlja a dolog. Persze nem indult könnyen. Azt sok olvasóm tudja már, hogy volt egy bakteriális fertőzés, ami miatt Máté élete első két hetét a kórházban töltötte. Erről többet nem kívánok írni, mert attól tartok, ha ezt leírnám és egy kórházhoz közeli egyén elolvasná, tutira beperelne hitelrontásért.

Egy szó, mint száz, nem tett jót az idegeinknek az első két hét, de szerencsére, mint már említettem hétfőn (miután délután 2 körül !!! kiadták a zárójelentést) hazahoztuk a fiamat. Nagy volt az öröm, sok sírás-rívás persze örömünkben, hiszen véget ért egy időszak. Eszternek a bezártság, bizonytalanság, a körülmények, nekem pedig az egyéb megrázkódtatások. Igen, nekem is rossz volt. Alig láthattam a fiamat, amikor láthattam, akkor is aludt, gyakorlatilag egész nap, a sok szartól, amit belé nyomtak. Eszter sokat sírt, hiányoztunk egymásnak. Ráadásul amellett, hogy el kellett viselnem az imádott nő hiányát, a háztartást is tök egyedül kellett vezetnem, persze az első héten teljes gőzös munka mellett. Mondanom sem kell, hogy nem volt öröm.

DE most új kihívások vannak. Itt egy csöppség, aki naponta 7-8-szor telekulázza a pelusát, meg néha mást is, majdnem ugyanennyiszer eszik és nettó több órát bömböl, meg kell fürdetni, öltöztetni. És akkor még nem is beszéltünk a sok mosásról, cumisüveg sterilizálásról, melegítésről, esetenként tápszerkeverésről. ÉS a legjobb, hogy élvezzük! Emelkedett a kávéadag, hiszen éjjel kétszer is kelés van, alaposan lecsökkent a szabadidő, gyakorlatilag nullára. Nem mondom, hogy teljesen átálltam, de már jó úton haladok és nem kapkodok idegbeteg módon, ha sírni kezd a gyerek. És azt is meg kell jegyezni, hogy egy kisbaba ilyenkor az elején nem túl interaktív teremtmény. Nem mosolyog, nem beszél, még csak nem is lát, egyetlen kifejezési módja az artikulátlan üvöltés :-)))

Na de most pattanok etetés van! Valószínűleg berotyizik, így tisztába kell tenni, ami egy kisebb műtéttel ér fel, így asszisztálok egyet. Aztán reméljük éjjel 1-ig alvás lesz, hiszen utána legkésőbb 6-kor megint kelés a következp zabáhozm jó móka lesz, már alig várom.

Gyermek született...

Mint azt már biztos tudja a kedves olvasó, megtörtént az, amire már nagyon régóta vártunk kis feleségemmel. 2007. június 19-én, 18:44-kor megszületett Csendes Máté! A továbbiakban a születés történését és körülményeit szeretném megosztani a nagyérdeművel.

Kedden reggel történt, hogy Eszter pici fájásokra panaszkodott közvetlenül felkelés után. Mivel jótanácsokból mindíg és mindenkor kifogyhatatlan vagyok, azt javasoltam, hogy keresse fel az orvost a kórházban konzultációs célokkal. Én magam sajnos nem tudtam vele tartani, hiszen épp aznap bonyolódott a 12.A osztály szóbeli érettségi vizsgájának második napja.

Délelőtt kaptam a telefont kedvesemtől, hogy minden rendben, csak jósló fájásokról volt szó. Én megnyugodtam, hogy ma már nem szülünk. Épp véget ért az érettségi vizsga része és vártunk az összeolvasásra illetve az eredményhirdetésre, mikor egyetlenem ismét hívott, hogy jóval erősebb fájások gyötrik, de már 5 percenként. Erre én tájékozódván kolléganőktől, hogy ez mit is jelent, Zrínyi Miklósként, hanyatt homlok kirohantam az épületből, Csokonaiként otthagyva csapot-papot. Nagy sebességű autózásomnak köszönhetően hamar az otthonomat képező epületegyüttesnél találtam magam. Berontottam, Eszter - szegénykém - az ágyban fekve nyöszörgött. Komótos, megfontolt mozdulatsort eszközölve megközelítette a gépjárművet, én magam addig már begórtam a jóelőre összekészített bőröndöt a csomagtartóba.

"Benyargaltunk" a 4.emeleti folyosó várószekciójába, ami a szülészetet testesítette meg, de nem leltünk egy lelket sem. Pár perc múlva jött egy hölgy, akinek megemlítettem, hogy szerintem szülni jöttünk. Mondta, hogy rendben Eszter fáradjon be, jön a Doktor Úr és megvizsgálja. Így is lett. Közölte, hogy akkor fel lehet venni a hálóinget, meg fel lehet készülni a beöntésre, mert mostanában megtörténik. Mivel apás szülést terveztünk tudtam, hogy most nem jöhetek be, mert az előkészítési szakaszban a férfinek kinn kell várnia. Mikorra meglett a teljes ürülés én már felapplikáltam cipőmre a sterilitást biztosító műanyag kotont, illetve a Carter doktort játszó Noah által dedikált fehér köpenyt :-)

Következett a még viszonylag békés tágulási fázis, ahol is ötperces, 50-es erősségű fájások keretében 4 ujjnyira kitágul a méhszáj, iletve bahjlik a kis pereme, így téve lehetővé a gyermek fejének szabad áthaladását. (Laikusoknak mondom, hogy az 50 erősséget onnan tudom, hogy van egy gép amit ilyenkor bevetnek. Két érzékelő kerül felszíjazásra az asszonyka hasán. Egyik a gyermek szívhangját {ami kb 130-es 150 között inagdozik}, a másik a fájás erősségét {0-100-ig bármi lehet} jelzi. Az ötvenes fájás arra elég, hogy ha férfi vagy és apás szülésen veszel részt és az asszonyt támogatván fogod a kis kezét, erősen teszteli a hüvelykujjad szakítószilárdságát.)

Utána jött egy kellemetlen rész, mármint az Eszter számára. A szülésznő azt javasolta, hogy mivel a szükséges tágulat elérésre került, jó lenne segíteni a gyereket a gravitáció által is. Ez azt jelenti, hogy fekvő helyzetéből, szerencsétlennek fel kell állnia, majd le kell ülnie egy szülőszéknek nevezett, leginkább egy bilire hasonlító izére. Ott, azon ülve meg kell várni 5-6 fájást és akkor a baba lejjebb csúszik a szülőcsatornában. Ez baromi egyszerűnek hagzik, de nem az. Gondolj bele kedves férfitársam! Van egy kurva nagy hasad, ami majdnem szétpattan akkora. A derekad összeroppan a medencetáji fájdalomtól, a lábad olyan vizes, hogy nem tudsz ráállni, hasogat a gerinced úgy, hogy majdnem beszarsz és így még állj fel meg ülj le és úgy viseld közben a 100-as fájdalmakat.

Na szóval ott már én is izzadtam. Egyrészt nem jó látni, hogy a szerelmed szenved, plusz feleslegesnek érzed magad és tehetetlennek, hogy nem tudsz segíteni, de próbálod elhessegetni ezeket a gondolatokat, hisz tudod, hogy ennek a fájdalomnak, amit a szerelmed elvisel és átél legalább van értelme, mert megszületik belőle egy új élet, akit 9 hónapja úgy vártál, hogy majdnem megőrültél.

Végre visszafekhetett. ilyenkor jön az a rész, amit kitolási szakasznak hívnak, amikor a neheze megvan és már "csak" ki kell tolni a csatornából. Ez technikailag úgy kivitelezhető, hogy a szülésznő lenn várja a babát, a doki erősen figyel az Eszter megvár egy fájást, mély levegőt vesz és tol, mintha kakilnia kellene, miközben Én a két vállát alátámasztva felfele hajtom, amikor tol. Lábak felhúzva, első fájdalom jön és hajrá. Iszonyat fájdalom lehet az, ami jön, egy férfi kurvára el se tudja képzelni, csak látja. Csukott szájjal és szemmel kell tolni ez nagyon fontos, nehogy elpattanjanak az erek. Megvan az első pár nyomás, és akkor felkiáltok:"Látom a fejét". Igen, a számomra legkedvesebb nyílás most teljesen más funkciót lát el, mint amit eddig megszoktam, megpillantok egy kis részletet, egy sávnyi fejbőr sok hajjal. Újabb nyomások és már kinn van a fél fej.

Aztán jön életem leghosszabb 5 perce. Hiába jönnek a fájdalmak, kiába az erőltetett tolás, a fej nem jön tovább. Azonnal pánik lesz rajtam úrrá, a szülőszoba atmoszférája teljesen megváltozik, az eddig családias, aranyos hangok elmúlnak, mindenki kiabál: nyomd, ott nincs jó helyen a baba. Szegény Eszter általam már harmónikába öszehajtva, gyerek fél feje a szülésznő szorításában, doki nyomja a hasfalat. Aztán hirtelen mint derült égből a villám a végletekig elgyötört, halál fáradt kedvesem valahonnan még merít erőt és egy utolsó hatalmasat nyom. A fej áthalad és villámsebességgel, szinte kicsusszan a test többi része teljes valójában: pihésen, véresen, magzatmázasan, nyálkásan, és mégis gyönyörű, a fiam. Hatalmasat prüszköl, orrán száján folyadék távozik és elkezd sírni, bőgni, ordítani; tisztul a tüdő egyre kevésbé hörög, pici elszívót dugdosnak a szájába és az orrába. Nézem és elbőgöm magam, mint egy ovis remegve zokogok és simogatom az Esztert, aki végre mosolyog, megölelem, csókolom... sikerült megszületett!

Miután boldogságtól remegő kézzel elvágom a köldökzsinórt, folyóvíz alatt lemossák a magzatmáz nagyját a Mátéról. Beöltöztetik és kiságyba rakják, de csak miután ráteszik az édesanyja mellkasára. Meghallja a szívhangot, ami eddig egyetlen társa volt és rögtön megnyugszik, elhallgat. Lemérik, majd elviszik vizsgálni, utána fotók. Eszter még megszüli a méhlepényt, amit szakszerűen kielemzek, a köldökzsinórral együtt, a doki elvégzi a belső "takarítást", lemossák az Esztert, vége. Gratulálnak, és elmondják, hogy alapvetően komplikáció mentes, sima szülés volt.

Életem legszebb élménye volt. Egész egyszerűen leírhatatlan az egész. És az, hogy benn voltam és láttam, hogy ez az egész hogy néz ki, az Eszter iránt érzett szerelmem, és főleg tiszteletem az eddiginél is erősebbé vált. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire büszke vagyok rá, és hogy mennyire hálás vagyok neki. Mélyen meghajtom a fejem minden nő előtt, aki gyermeket szül és minden férfinek szívemből ajánlom, hogy menjen be a szerelmével szülni, legyen ott mellette, nemcsak mert segít a jelenléte, de ezt a csodát meg kell tapasztalni! És aki ezt undorítónak tartja, vagy fél, hogy emiatt másképp nézne a feleségére az egy beteg, aberrált állat, aki nem érdemli meg az életet. Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy ott lehettem.

Persze ezúton is köszönöm az orvosunknak, a szülésznőknek, az ápolóknak és mindenkinek, aki részt vett a világra hozatalban, vagy csak szurkolt nekünk, aggódott értünk, vagy egyátalán gondolt ránk.

ió, Chio, Vak akác ijó, vagy mi...

Na régóta nem volt post. Köszönhető ez annak, hogy gyakorlatilag már a hétvégén is dolgozok, hogy sikerüljön némi pénzmagot elvetni a nyári időszakra, mely ugyebár pedagóguséknál nem túl jövedelmező, mert kapod az alapfizut, azt cső. Aki meg abból nem hal éhen, az egy Isten!

Persze a jómunkásemberek szívesen látnának minket éhendögleni, hisz mi csak a "farkunkat verjük 3 hónapig". Azért ez persze nem egészen így van. Értekezlet értekezlet hátán, utolsó kűzdelem, hogy az elkényeztetett kis srácokat megmentsük a bukástól, érettségi dolgozatok kijavítása, hadd tegyen észrevételt utána a gyerek, hogy "mér' csak annyi???", hisz joga van hozzá. Persze 20%-tól már kettes van, tehát egy nyelvi érettségit még egy hikomatos csimpánz is képes lenne kettesre letenni.

Aztán még tankönyvleltár, pótvizsga papírmunka, már, ha buktattál (nálam azért mindíg akad.), meg persze a szóbeli érettségi egy 40 fokos teremben, ahol reggel 8-tól 18 óráig hallgathatod az embertelen ökörségeket és alapigazságokat, mint pl.: Vak Béla vak volt. És ráadásul júni végéig benn kell lennünk. Jövő évi tanterveket, tanmeneteket megírni, óravázlatokat készíteni, hogy a legújabb törvények szerint lehessen szépre jóra tanítani az okos kisgyerekeket. Ugyanis ezeket a dokumentumokat nem anyám írja meg, sőt a dolgozatokat sem ő javítja ki.

Úgyhogy, ha bárhol megint tanár fikázást hallok mérges leszek. Persze végül leszögezem, az iskolánkba rendes, normális, motuvált, jól nevelt gyermekek is járnak akikkel az ég világon semmi probléma nincsen. Ezen gyermekek szülei messzemenőkig elismerik a munkánkat és minden támogatást megadnak nekünk is és a gyermekeiknek is. Nekik ezúton is köszönöm az egész évet, már hogy elviselhetővé tették azt is, ami helyenként már nem volt az.

Éhhalál, vagy jól sikerült tisztítókúra?

Hát reggel azt hittem beszarok. Na nem amiatt, mert regcsire bezúztam negyed kiló császárszalonnát, hanem, mert akkorát röhögtem. Rövid post lesz ígérem!

Szóval, az mindenki számára ismeretes, hogy sajnálatos körülmények között elhunyt egy terhes kismama, mert a férjével (,vagy élettársával) tisztítókúrát végzett. Oly annyira sikerült megtisztulni, hogy bele is halt. És nem sok kellett hozzá, hogy a 2 éves kislány is így járjon. Meg aztán apu sem volt valami jó állapotban.

A lényeg, hogy apuka ügyvédje reggel azt nyilatkozta, hogy ez voltaképpen nem éhenhalás, hanem pusztán egy személyiség fejlesztő tréning. Ez legalább annyira vicces, mint amit régebben az az ezoterikus droid nyilatkozott, akinek a testsúlya nem érte el a nettó 20 kilót, jelesül hogy Ők nem csináltak semmi rosszat, csak megpróbáltak áttérni a fénnyel táplálkozásra, mert hogy kis hazánkban ez már összejött pár száz embernek, ők állítólag azóta sem esznek, vagy isznak. Ez merőben ellentmond annak, amit drága biosz tanáraim annak idején a fejembe tápláltak.

Fénnyel táplálkozás; tisztítókúra; személyiség fejlesztő tréning. Istenem, ha szegény Sztálin annak idején elmondhatta volna, hogy: "Elvtársak! Ti a kommunista haza érdekében most nem éhenhaltok, csupán személyiségfejlesztő tréningen vesztek részt, és úgy megtisztultok, hogy csak na!" Szánalmas.

BL döntő, vagy futballtemetés...

Régi témaval jövök elő. Aki ismeri a futballról alkotott elképzeléseimet, az ezt a postot nagyon fogja unni. Mielőtt elkezdeném, leszögezem, gratulálok a Milannak.
Naszóval, megint nem bírtam magammal és egy blogon hangot adtam anti-olasz kommandós nézeteimnek egy commentben. Ezt most ide idézném, de előtte tájékoztatásul közlöm, hogy nem akartam fikázódni, csak megint volt egy olasz fan, aki statisztikákkal jött nekem és ez kísértetiesen emlékeztetett egy haveromra, akivel egy ideig együtt laktam albérletben. Na akkor:

"Miért van az, hogy minden olasz drukker a statisztikákkal jön? Nekem is van egy ilyen haverom minden elképzelhető fórumon kapom tőle, hogy legtöbb gólt ott lövik, meg milyen sportszerűek, mert náluk van a legkevesebb lap stb.A statisztika nagyon érdekes dolog, ha egy faluban lakik egy 80 éves ember, meg egy 10 éves kisfú, akkor mondhatjuk statisztikailag, hogy a falu férfiainak átlag-életkora a legszebb férfikorban van. De a valóságban a falu nemzőképtelen.Szerintem nem az olasz foci a foci: beállok bunkerezni egy Gattuso szerű arcot beteszek középre, hogy basszon agyon minden arra játót, majd egyszer átmegyek a félpályán és szerzek egy seggencsúszott gólt. Ez nem futball!"

Erre rögvest kaptam egy tipikus választ egy tipikus olasz fantól:

"ez tényleg hihetetlen ahogy megmagyarázátok az aktuális világbajnokokról hogy nem tudnak focizni!!!ReAp neked mi a futball?Az hogy 5 csatár meg 15 gól meccsenként mint 50 éve?már bocs de már 10 fillér a gombóc fagyi, ha a bunker a legeredményesebb (amúgy meg már tök unalmas az olasz focit így jellemezni) akkor azt kell játszani. tetszik nem tetszik a milan nyerte a bajnokok ligáját inzaghi 2 góljával!!! "

Mindenki mérlegelje, véleményezze, értse, ahogy akarja :-)

Szia! Megismersz? Én vagyok a VÁSÁRLÓ...

Napjainkban egyre szaporodik a hipermarketek száma a nagyvilágban. A Hűség Városában is nemrég nyílt meg az InterSpar. Benéztünk kis feleségemmel és ottragadtunk, hosszú hónapokra feledésbe merült számunkra a TESCO név. Szebb volt a zöldség, kultúráltabb a környezet, modernebb dizájn, alapvetően jobb minőségű termékek.

Aztán jött a fekete leves. Egyre több negatív élmény ért minket. A most említésre kerülők közül egyik régebben, míg a többi pont ma történt. Pár hónapja nagybevásárlásra indultunk nejemmel és vittük magunkkal az ilyen célokra rendszeresített, első ottjártunkkor vásárolt, 2 db strapabíró Spar szatyrot. Mint mindíg, akkor is felpakoltam mindent a szalagra, majd átnyújtottam kedvesemnek a fentebb említett szatyrokat, hogy a már beolvasott árukat abba rejtse. Mire a kedves pénztáos asszony artikulátlanul üvölteni kezdett, hogy ezt most vettük, miért nem tettük a szalagra. Mivel nem vagyok hirtelen haragú, kedvesen tudomására hoztam, hogy ez már régi, hisz kopottas, meg helyenként meg is van szakadva. Ám ezzel nem hatottam meg. Nyíltan lopással vádolt, persze nagy plénum előtt. Próbáltam észérvekkel operálni, miszerint, ha 20 db ezrest kiadok egy vásárlásért, akkor talán nem egy 200HUF értékű szatyrot akarok elkummantani. (Aki ismer az úgyis tudja, hogy nem vagyok az a fajta, aki 5 forintért meghágja a kecskét a Károly-magaslaton.) Ő tovább fenyegetett szekuritival, meg bánom is én mivel. Felvetettem, hogy fáradjunk oda a biztonsági monitorok boxához és nézzük meg valóban elloptam-e. "Hát azt nem lehet!"- hangzott a válasz. Gondolom félt, hogy kiderül: alaptalanul vádolt. "Akkor mi a fasznak van?"- kérdeztem kicsit ingerültebben, majd heves káromkodások közepette elköszöntem és kiballagtunk.

Ma már nem kellett a pénztárig elmennünk, hogy meglegyen az incidens. Nem akartam semmi többet, mint a felvágottaknál 20 dkg téliszalámit kérni. A tálcán már kevés volt, talán 5 deka, gondolom közel is volt a műszakváltás, de mikor kimondtam a kívánságomat úgy nézett rám a kisasszony, hogy ha szemmel ölni lehetne, már egy konténerben lenne a feldarabolt hullám. Nem mondtam semmit, csak megköszöntem, nyeltem egyet. Nade, amit gondoltam: nem ez a munkád, baszod??? Nem azért kapod a fizetésedet, hogy felvágd és kimérd azt a kurva szalámit???

A vásárlás végén elérkeztünk a végső állomáshoz: kassza. Áruk szalagra, hitelkártya elő stb. A pénztásros néni egy őszbe borult szekussal diskurál tőlönk 20 centire és a következőket mondja: "Én soha nem voltam vasárnap boltba, itt kell ülni este hétig, mert 6-kor biztos többen lesznek, nem értem az embereket, miért kell ezt vasárnap csinálni, korábban is haza tudnánk menni. Aki nem tudja elintézni a bevásárlást hétköznap, az haljon éhen."
Ekkor már Eszter drágám nem tudta magába folytani gondoloatait és nevetve azt mondta a pénztárosnak: "Köszönjük szépen a jókívánságokat!"
Mire a nő: "A kollegával beszéltem."
Mire Eszter: "De én meg itt állok és hallom."

Szóval érdekes, nagyrabecsült olvasóm, hogy egy hipermarket, amely azért jött létre, hogy elköltsem benne a pénzemet és az lenne a dolga, hogy mindezt mosolyogva tegyem, nem képes a feltételeket megteremteni ehhez.
Eszembe jutnak ilyenek, hogy a vásárlónak mindíg igaza van. A fogyasztóért élnek, halnak stb. Másról sem hallani, csak arról, hogy mosolykampány van, ki kell szolgálni a fogyasztót stb.

Mivel szerencsére jártam már pár országban, bizton állíthatom, hogy vannak olyan helyek a világon, ahol ez így is van. De valahogy sokat szenvedett kis országunkban ezt nem lehet megcsinálni. Unott arcú, kötekedő, paraszt eladók; emberi kommunkációra képtelen pénztárosok.
De mivel általánosítani nem szép, ezért leszögezem: az itt említett példák szélsőségesek, személyes érintettségem miatt némileg szubjektívek. Az átlagos, kereskedelemben dolgozók bizonyára több nyelven beszélő, intelligens, készséges, segítőkész emberek, akik állandóan mosolyognak.

Én elhiszem, hogy szar a meló, meg lófaszt nem fizet, meg sokáig kell benn lenni, én mindent elhiszek. DE ha már valaki felnyomta az agyát, akkor azt ne rajtam töltse le. Ne rajtam, hisz én szépen kérek, köszönök, mosolygok.

Észak, korszak, erőszak...

Újabb botrány rázza szegény kis hazánkat. Napok óta másról sem hallani, mint Zsanettről és az Ő "mozgalmas" éjszakájáról.
Leszögezem, én szeretném hinni, hogy nem igazi zsaruk voltak, de manapság már semmin nem lepődök meg. Ami nekem furcsa volt a nyilatkozatban, hogy annyira nem omlott össze az eseményektől. Ezzel kapcsolatban az emberek különbözőképpen vélekednek. Van, aki ezt azzal magyarázza, hogy Zsanettnak mégsem lehett ez annyira rossz. Sőt mások odáig is elmerészkednek, hogy maga az ifjú hölgy volt az, aki feldobta annak lehetőségét, hogy rendezzék a kihágást egy meghágással.

Pár dolog furcsa: egy sms-ező néző a TV2 reggeli műsorában felvetette azt a kérdést: hogy fért bele 6 ember ey autóba, éshogy ez miért nem volt gyanús a lánynak. Egy másik: reggel azzal védekeztek a rendőrség szóvivői, hogy biztos nem igazi rendőrök voltak, mert annyian, egyszerre, egy helyen nem teljesítettek szolgálatot. Azt pontosan nem vágom, hogy a rendőrnek haza lehet-e vinni az egyenruhát, de ha nem, akkor lehettek volna ott akkor is, ha nincsenek szolgálatban. Arról nem is beszélve, hogy ilyen egyenruhákat beszerezni manapság nem lehetetlen. Remélem kiderül, hogy csak kamu volt az egyenruha a férfiakon, ugyanis nagy kár lenne, ha már a társadalom tagjai már a rendőr elől is inkább elfutnának nehogy megkúrják, lelőjék, vagy bántalmazzák őket.

A pakliban az is benne van, hogy a színtiszta igazság, amit ilyenkor a bíróságon keresnek, sosem derül ki és átmegyünk egy móri nyomozáshoz hasonló tragikomédiába.

Ej, de régen volt...

Hát igen! Lassan egy év. Ilyen, amikor az ember dolgozik és este meló után már a háta közepére sem kívánja a naplóírást. Nameg elmondom a mentségemet is (na nem mintha bárki is olvasta volna a blogomat), egyszerúen nem volt netem, a munkahelyen meg már nem volt rá kraft.

Nade, sebaj! Ezentúl ünnepélyesen megfogadom, hogy legalább egyszer egy héten írok. Na nemcsak eseményeket, de célom, hogy kommentáljak, beszóljak, idegesítsek is embereket. Valami cihológus biztos megállapítja, hogy itt élem ki mindenféle ferde, vagy egyenes hajlamomat.

Na akkor hajrá! Meglátjuk képes vagyok-e még magamat is meglepni!