Mokká-s kanál

Na krüsztig!

Közkívánatra, erős olvasói nyomásra folytatom, megint majdem egy év után. Hadd mondjam el, nagyon jól esik, hogy sokszor az utcán állítanak meg ezer éve nem látott ismerősök és hangos: "Mi a f*sz van a blogoddal?.." kiáltásokkal érdeklődnek.
Először is, család jól van. Azóta januárban megszületett Dávid is, a második fiam. Tudjátok hogy van ez, az első annyira jól sikerült, hogy közkívánatra meg kellett ismételnem. Egy régi mondás is beigazolódni látszik, hogy egy csőből csak egyféle jön, úgy látszik, csak fiút tudok. De ez nem is baj. Szerintem nem is tudnék mit kezdeni egy lánnyal, főleg később, amikor majd a kanokat kell lerugdalni róla. Ide vonatkozóan eszembe jut egy Alicia Silverstone vígjáték, amiben bemutatta tinédzser lányként a barátját és az apa megkérdezte tőle:- Iszol?
- Most kösz nem. - feleli a srác.
- Nem azt kérdeztem, hogy iszol-e most csak egyáltalán. Csak nem képzeled, hogy alkohollal kínálok egy ilyen taknyost, mint te.- válaszol az apa.
Majd a lány elmeséli, hogy bulizni indulnak. Mire az apa a sráchoz:
- Este 10-kor itthon legyen a lányom, ha nem, van egy 45-ösöm, meg egy ásóm, a kutya sem fog sírni utánad.
Na kábé ilyen lányos apa lennék én. De így két fiúval visszájára fordul a dolog.

Na az igazi apropója a virtuális tollragadásnak az a ma reggel Mokka című műsora. Volt szó az esztergomi fiúról, aki öngyilkos lett, vonat alá vetette magát. Bővebben, a cikk alatt található a videó. A lényeg, hogy most az egész tantestületet fegyelmi tárgyalásra viszik. A nagyszerű, elfogulatlan, objektív Mokka alig burkoltan sugallta a közvéleménynek, hogy a srác a tanár miatt halt meg. Lehet, tán' ők lökték be a vonat alá is, nem? Az egész témában a tálalás volt gusztustalan, ahogy a TV2 univerzális NAGYasszonya, minden színésznői képességét összeszedve próbált könnycseppeket préselni saját és több ezer honfitársunk szeme sarkába. Volt sok mellékszál is ebben a sztoriban: gyújtogatás, alaptalan vádak a fiúval kapcsolatban, igazgató-buktatás, diáksztrájk stb. Azonban számomra a legfontosabb üzenet, hogy meghalt a fiú a tanárok miatt, halálba kergették, mert kiabáltak vele, meg alaptalanul vádolták azzal, hogy meggyújtott valami papír-szart. Ezt ő nem bírta, irány a sínek, és most lakoljon az összes rohadt tanár, mocskos gyerekgyilkosok!

Édes Istenem! Hadd kérdezzem meg, olvasóim között van-e olyan, akivel soha a büdös életben egyetlen tanára sem kiabált, vagy vádolt meg. Nekem annak idején (nem volt olyan rég) megmondták, hogy menjek haza és mondjam meg apámnak, hogy egy barmot nevelt belőlem. Ha hülye voltam, akkorákat lepattintottak, hogy azt se' tudtam hány óra. Ja és nem mertem elmondani otthon, mert akkor garantáltan kaptam volna a párját, nem a tanárt perelték volta, az tuti.

Végül eloszlatnám a félreértéseket: sajnálom, hogy egy fital élet lángja húnyt ki, sajnálom tiszta szívemből a szülőket, rokonokat, akiknek ez érthetően nagyon fáj. De azt, hogy valaki 16 évesen eldobja az életét annyival megmagyarázni, hogy ok nélkül rákiabált a tanár, és mindenféle csiri-biri bizottság elé rángatni egy komplett tantestületet emiatt és ország-világ előtt meghurcolni őket azé' az több, mint pofátlanság. Durva továbbá, hogy a riport során a szülői felelősség még csak fel sem merült. Én hat szemesztert hallgattam pszichológiát, voltam fél évig pszicho-tréningen, évekig tevékenykedtem operátorként lelki-segélyszolgálatnál; ezzel nem azt akarom mondani, hogy vérprofi pszicho-mókus vagyok, de azért az érdekes, hogy valaki 16 évesen, kiiktatva az életösztönét csak azért beugrik a vonat alá, mert rákiabáltak, ugyan már! Komolyan mondom, le fogok szokni a tévéről, mert a magyar média úgy látszik máshoz nem ért, minthogy Mokká-s kanállal tuszkolja le a torkunkon a szart.

A videó linkje: http://webcast.tv2.hu/index.php?m=video&video_id=399051

Egyszer volt....

Vagyis volt egyszer, hogy indítottam egy blogot, ahova már Isten tudja mikor írtam utoljára. Most is az az elsődleges célom, hogy rácuppantsam a virtuális defibrillátorokat a klinikai halál állapotában lévő blogom csupasz mellkasára, és tudassam fanatikus olvasóimmal, hogy nem teljesen halott a dolog.

Mentségem a szokásos: nincs időm.

Egy dologgal azért mégis foglalkoznék. Itt volt az őszi szünet (persze lehet elkezdeni anyázni, hogy "köcsög pedagógus..." ésatöbbi) és alkalmam nyílt többet foglalkozni a kisfiammal. Ez főleg babakocsis kirándulásokat jelentett hóban, sárban, szélben, szóval mostoha körülmények között. De a természet tréfái és szeszélyei semmik ahhoz képest, amilyen szopással szolgálnak az utcák, járdák és középületek.

Amikor akadálymentesítésről van szó, mindíg elővesznek egy szomorúszemű kerekes-székes fiatalembert, vagy hölgyet, vagy egy megfáradt járógépes embert és kampányszerűen sírnak, hogy "jajj nem lehet közlekedni, meg sok a lépcső, magas a padka" satöbbi. A félreértés eloszlatása kedvéért: valóban felháborító, hogy ezek az emberek képtelenek ügyeket intézni, a saját lakásukba nem jutnak fel és még sorolhatnám.

Ugyanakkor itt vannak a babakocsival közlekedő anyukák, akiket le se szarnak. Ez azért érdekes, mert ha egy járda, vagy utca, vagy középület nincs akadálymentesítve, az az anyukáknak szintén nagy nehézséget jelent. A különbség az, hogy nem mindenki lesz kerekes-székkel közlekedő testi fogyatékos, anyukává viszont remélhetőleg sok sok nő válik. A számuk legalábbis túltesz a sérültekén. Na most miután a szociálisan érzékenyek és empátiások körében elvesztettem a maradék népszerűségemet is, engedtessék meg nekem, hogy megmagyarázzam:

Anyuka otthon van a gyerekkel, hisz ezért kapja a "nagy" lóvét az államtól. Apuka dolgozik, mint az állat, olyan szinten, hogy meló után gyakorlatilag a saját taknyán-nyálán csúszik haza. Nade nem azért teszi ezt, mert jól esik, hanem mondjuk, mert nem tartozik a szerencsések táborába és bizony több munkahelyen kell húzni az igát, ahhoz, hogy a kiscsalád éhen ne dögöljön. Ha anyuka ne adj' isten boltba szeretne menni, vagy elintézni valamit az önkormányzaton, uram bocsá' buszra akar szállni, akkor meggyűlik a baja.

Én csak szimpla sétákra vittem a gyereket, és a padkára történő sok fel-és lehajtástól görcsöt kapott az alkarom. Persze lehet azt a kocsit drasztikusan is tolni, csak én szeretném megóvni a gyereket a maradandó agykárosodástól. Boltban fellöknek, nem engednek előre, el se férsz babakocsival, nameg be se jutsz, hacsak nem NSZK-s súlylökő világbajnoknő vagy, aki fél kézzel hóna alá kapja a kocsit oszt' felgyalogol. A hivataloknál ugyanez a helyzet. Buszra csak összehangolt kommandó segítségével tudsz feljutni. Kell két ember, aki segít felvenni a kocsit, olyan busz, ahol legalább alacsony a padlólemez, meg az is kell, hogy ne faszparaszt sofőrt fogjál ki, aki rácsukja a gyerekre az ajtót.

Egy szónak is száz a vége: jó lenne, ha az akadálymentesítés kapcsán nem csak a testi fogyatékkal élők kerülnének előtérbe, meg különben is tessék má' érvényesíteni azt a ki-tudja-hány-évvel-ezelőtt hozott törvényt és megszűntetni azokat a kurva akadályokat.

Aranyos brutalitás

Nemrég végeztem egy rajzfilmsorozat megtekintésével, amiről eddig nem hallottam. Annyit mondhatok, hogy a legbrutálisabb, legbetegebb, de mégis az egyik legszórakoztatóbb mese-sorozat, amit valaha láttam. Ha valaki esetleg még nem hallott volna róla, ez nem más, mint a Happy Tree Friends.

Ahogy a honlap is írja: a Happy Tree Friends (Boldog Fa Barátok) aranyos, imádnivaló állatok, akiknek mindennapi kalandjai rettenetesen rossz véget érnek. Nem számít mennyire ártatlanul indul egy-egy történet, mindíg tömeghalállal ér véget. A szereplők eszméletlenül festői környezetben dalolásznak, futkároznak, vagy mindennapi teendőjüket végzik, vásárolnak, virágot szednek, de nem is sejtik, hogy épp milyen veszély leselkedik rájuk.

Összesen 21 édi kisállat nyomul a történetekben, akikről bővebben itt lehet olvasni, persze angol nyelven. Akik esetleg nincsenek birtokában e nyelvnek, azok kedvéért röviden írnék róluk.

Cuddles a puha bundájú nyuszika, akinek szőrzete gyakran repül szerteszét a különböző epizódokban.

Giggles: Rendkívül félénk, de nagyon édes azzal a kis masnival a "hajában". Ő a mókuslány a sorozatban.

Handy: A derék hód, az erdő asztalosa. Nem ismer elvégezetlen munkát. Mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a megfelelő hozzáállással mindent meg lehet csinálni. Rendkívül segítőkész. Két fő problémája van, hogy mindkét keze amputálva van, illetve gyakran megfeledkezik a munkavédelmi előírásokról.

Lumpy: A tenyeres-talpas kék rénszarvas. Mindíg ő a kakukktojás a történetben. De amúgy aranyból van a szíve.

Toothy: Van, ami nagyobb egy hülyefejű hód farkánál, mégpedig a két hatalmas metszőfog. Az ő legnagyobb jibája, hogy többet vesz be a szájába, mint amennyit meg tud rágni.

Nutty: Ő a sorozat legédesszájúbb szereplője. Alapban szellemi fogyatékos, ez látszik veselkedéséből és a non-stop gurgulázó szeméből. Bundájába mindeféle nyalókák és cukorkák ragadtak bele. Ha édességet kap, akkor bepörög és jajj annak, aki az útjába áll.

Petunia: Bár ő egy nőstény görény, abszolút nem büdös. Dezodorral a nyakában kifejezetten édes szagot áraszt.

Sniffles: Hangyászként mindíg hangyákat zabálna, bár néha a hosszú orra és még hosszabb nyelve bajba sodorja. Már szemüvegéből is látszik, hogy okos, a sorozat értelmiségie.

Splendid: Őróla egy találóskérdés jutott eszembe: mi az? nem madár, nem repülő, mégis repül. Hát egy repülő mókus. Minden közösségnek szüksége van szuperhősökre. Gothamnek ott van Batman, a HTF-es erdőnek ott van Splendid. Bár néha kevesebb sikerrel dolgozik, mint denevérjelmezes kollegája.

Flaky: Ha szúrós helyzet adódik, akkor tarajos süni barátunk biztos valami olyat bök ki tüskéivel, amit nem kéne.

Mole: Egyik kedvencem. Az angol készítők itt is elrejtettek egy szóviccet, hiszen a mole nem csak vakondot, hanem anyajegyet, szemölcsöt is jelent, és ennek a vakondnak van szemölcse. Jól nyitva kell tartanunk a szemünket, ha ő jön, hiszen nem zavarja apró fogyatékossága, autót vezet, építkezésen dolgozik, darut kezel. Mindegy csak veszélyes legyen.

Disco Bear: Na ő az igazi. Travolta a Grease-ben elbújhat emellett a maci mellett. Minden medvelány álma, látnotok kéne a lakását, minden a disco és a soul jegyében zajlik az életében. Csak akkor van baj, ha táncra perdül.

Russel: Klasszikus kalóz figura. Fél szem nincs meg, egiyk kar helyén pedig ott van a kampó, vagy horog? Mindegy. A lényeg, hogy neki van a sorozatban a legjobb jobb horga.

Mime: A szavaknál sokkan hangosabban árulkodnak a tettek, ezt jól megtanultuk, és erre emlékeztet minket a pantomímes mester is. A szarvas játékától eláll majd a te szavad is.

Lifty és Shifty: A kleptomániás testvérpár, mindent ellopnak, ami csak mozdítható és nincs lebetonozva. Ha kell még a szívedet is ellopják és eladják neked.

Cro-Marmot: A sorozat gyakorlatilag mozdulatlan szereplője. Mozdulatlanságának prózai oka van, jégbe fagyott sok millió évvel ezelőtt. Kicsit olyan, mint a hip-hop bandákban a halott mikrofon, aki egy büdös szót nem szól, viszont jó ütemérzékkel bólogaz a zenére.

Flippy: Személyes kedvencem. Egy nyugalmazott veterán, aki néha bekattan és mindenkit megöl maga körül, aki csak mozog. Még fingani sem szaba mellette, mert azt hiszi, hogy ágyú dörög.

Pop: Hát nem róla fogják megmintázni a szülői felelősség szobrát, annyi biztos. Kisfiát, Cub-ot gyakran felejti ott valahol, vagy fürdeti, eteti, sétáltatja szakszerűtlenül.

Cub: Pop kisfia. Ha az apjáról nem nyilatkoztunk valami kedvezően, akkor őt sem dícsérhetjük agyon. Rendkívül rossz kisgyerek és neki aztán tényleg nincs veszélyérzete.

Remélem sikerült felkeltenem a kedves olvasók érdeklődését. Ha valaki kedvet érez egy kis animált vérengzéshez, az feltétlenül klikkeljen ide meg ide.

JÓ SZÓRAKOZÁST! (Csak erős idegzetű, felnőtt nézőknek!)

Szar-ügy

Hát, lehet, hogy ezért a post-ért nem fognak páran szeretni, dehát ez van, leírom, mert ezt gondolom. Ebben a bejegyzésben hírhedt szociális érzéketlenségemről teszek tanúbizonyságot. Jópárszor megfogadtam, hogy nem foglalkozom majd politikai, etnikai és egyéb érzékeny kérdéssel, de most kivételt teszek.

Régóta téma már a Havas-féle beszólás. Amikor két közszereplő Urat arra kért fel, hogy ássanak latrinát. Tudjátok Hepatitis, sok beteg kisgyerek, és mindez a meleg, a csatornázatlanság és a kerti budik hiánya miatt. Eleve azon lehidaltam, hogy 2007-ben Magyarországon még van olyan hely, ahol még kerti budi sincsen, ez egészen valószínűtlen. Ez felveti már az emberek és az állatok közti különbség kérdését is. Senki számára nem titok, hogy hazánkban sok-sok ember segélyekből él.

Ezt nézzük meg ezen a konkrét példán keresztül. Szóval sírnak, hogy nincs lóvé csatornára, pedig büdös van, meg terjednek a betegségek. Nem vagyok ugyan szakértője a dolognak, de úgy gondolom, hogy kerti budit különösebb költségek nélkül is ki lehet ásni. Felmerül bennem, hogy lehet valaki ennyire igénytelen, hogy saját maga alá szarik és annyira munkaundora van, hogy ennyit sem képes megtenni. Nem ér rá? Sürgető kártyaparti van a falu kocsmájában? Nincs alkalma ásni miközben az én általam befizetett adóból finanszírozott segélyét issza el?

Hogy lehet, hogy egy olyan helyen, ahol mindenki munkanélküli, nem dolgoznak, ha adódik valami alkalmi? Úgy lehet, hogy nem éri meg. Kényelmesebb felvenni a segélyt, mint dolgozni. Mi a fasznak dolgozni, ha automatikusan jön a lé? El kéne gondolkodni azon, hogy nem kéne-e lejjebb vinni a segélyeket, hogy megérje dolgozni. Most biztos páran azt gondoljátok, hogy jaj, dehát oly kevés az a pénz. Meglehet! DE egy olyan "embernek", akinek az igényszintje olyan, hogy megfelel a saját maga alá történő szarás, annak az a segély egy vagyon. Mellesleg még a kutya is kapar kettőt miután szarik.

Te, kedves olvasó miért dolgozol? Miért nem lenne elég a segély. Mert nagyobbak az igényeid. Miért akarsz lakásban lakni? Mert nem lenne jó egy omladozó viskóban. Miért akarod angol vécében intézni a dolgaidat? Mert nem jó a bokorban.

Ugye ugye büdös a munka is. Nade az Én adóforintjaimból csatornát építeni, meg angolvécét az már tetszene, mi??? Hát a lónak a hatalmas nagy nemi szervét, azt!

Egy kis dombra lecsü-CSÜLÖK...

NA! Megunva a sok böngészést meg letöltögetést, ami mostanában késő esti elfoglaltságomat teszi ki, gondoltam írok végre a blogomba. A "sietséghez" az is hozzá tartozik, hogy több olvasóm baltázott már le, hogy ugyanmár legyek kedves és szabadítsam rá elernyedt ujjaimat a billentyűzetre, mert hiány van. Addiktív az írásom nem kétséges.

Na most, hogy tömény tömjén-fürdőt vettem, jöjjön a lényeg. Olyan sok mindent akartam írni, hogy nem tudom hol is kezdjem. Talán a közelmúlt egyik legszebb élményével. Köztudomású, hogy alig eszek valamit, csupán csipegetek, mint a törékeny kismadarak. Kis feleségem szintén így foglal állást a táplálkozás kérdésében. Hál' Istennek a házunkban lakó kedves pár (Péter és Szilvi, nameg az Ő kedves kislányuk, Panka) is hasonlóan érez. Nemrég kezdtünk frekventáltan találkozgatni, és amellett, hogy egyebekben is egy rugóra jár az agyunk, az étkezés dolgában messzemenőkig egyet értünk. Egymásra találtunk olyan szempontból, hogy az evés különleges élvezetet okoz a számunkra és vendégségben sem úgy nyomjuk, hogy egy kisvillányi kaja elfogyasztása után, székünkben hárta dőlve, elégedetten simogatjuk a hasunkat, hogy hmmm, pompás, igazán jól laktam. Letudva a kezdeti udvariaskodást és jólneveltségből fakadó önmegtartóztatásokat, gyorsan megszerveztünk egy közös vacsit: főtt-füstölt csülök. Itt kérem meg a gyengébb idegzetűeket és a Norbi-fanatikus, kákabélű olvasókat, hogy MOST hagyják abba az olvasást.

Szilvi értesített, hogy megtörtént a vásárlás, sikerült akvirálni két gigászi méretű csülköt, akciósan. A következő értesítés már beigazolta baljós várakozásaimat: kicsi lesz a lábas, nem-e tudnék-e kölcsönadni egyet. Naná, hogy tudtam. Elkezdődött a folyamat, két ipari méretű kondérban rotyogott a hagymával, fokhagymával, Isten tudja mi mindennel tarkított csoda. Mellette készült a nagy adag tojássaláta, leszelésre került a friss fehérkenyér, elhelyztem az asztalon az ecetes almapaprikát, a bor és a pálinka is elérte a megfelelő hőfokot. Desszetként még kétféle torta is várta a csülökmérgezés túlélőit. Eljött az idő, az illattól már eleve kábulatban lévő elmémnek csak olaj volt a tűzre, mikor a fincsi husi magától lecsusszant a csontról, szinte már erotikusan. Amikor a jó adag bőrkés csülökdarab ott gőzölgött a tányéromon, és rákerült a majonézes torma azonnal elkezdett fröcskölni a nyál a számban, az első harapás után mély levegőt vettem, orromon keresztül kifűjtam, hogy még jobban érezzem az amúgy is hihetetlen intenzív ízt. Orgazmushoz hasonló apró rángások lettek úrrá rajtam, egy darabka menyország - gondoltam.

Nagyon kis híja volt, de majdnem teljesen elfogyott a két csülök, nameg a torta is, meg nem sok maradt a tojássalátából sem. Szinte hallottam, ahogy rakódik le a zsír, szűkülnek össze az ereim, lassabban ver a szívem; borzasztó rosszul lettünk mindannyian. Nem volt kérdés, kicsit sokat ettünk. Mint a narkós, amikor túladagolja magát, mert nem tudja megállni, hogy még többet vegyen be az imádott szerből. Aztán a rosszullét múlásával jött a bűntudat: nem kellett volna ennyit enni, hogy fogom ezt ledolgozni, ezért vagyok én ilyen dagadt, satöbbi. És azt kérditek megérte?! Már hogy a fenébe ne, simán megérte. Ezúton is köszi mégegyszer a csülök-parti megszervezéséért és lebonyolításáért!

Egyszer volt, hol nem volt...

Mostanában a gyermek miatti foglalkozási ártalomként lépett fel nálam az a tünet, hogy rengeteg gyermekmondókát szerzek be mind texturálisan, mind hangzóanyagként. A mókuska, mókuska kezdetű remeket már több dallamvilággal is elsajátítottam, oly annyira bent van a fülemben, hogy néha önkéntelenül dalra fakadok, ami nem kicsit ciki a TESCO-ban.

Gyakorlatilag néprajzosnak is elmehetnék már, el is terveztem, hogy mivel terhesgondozásban már iszonyúan otthon vagyok, a szülészet-nőgyógyászat szakon már leadhatom a disszertációmat, már csak a néprajz-kultúr-antropológia van hátra. Hiába minden házaspárnak otthon kell lennie ezekben a témákban. Úgy van ezzel az ember, mint mindennel az életben, érteni kell hozzá, mert átvernek. Az embernek - ahhoz, hogy ne szívja meg - kereskedőnek, közgazdásznak, orvosnak, ügyvédnek és papnak is kell lennie egyszemélyben, ez a minimum. Hiába! A hétköznapi hősök, ők értenek mindenhez, nem ám korunk televíziós polihisztorai, mint Sebeők, meg a már említett Kisó (hehe)

Illetve szenvedélyesen gyűjtöm a meséket, és ha már gyűjtöm, meg is nézem őket.
Nemrég beszereztem egy klasszikust, a Walt Disney-féle Szépség és a Szörnyeteg című rajzfilmet. Nagyon tetszett, láttam már kb ezerszer, de úgy tíz évvel ezelőtt. Most már nem gyermekként, hanem felnőttként vizsgáltam a sztorit és rá kellett döbbennem, hogy mekkora blődség. Persze, hogy az, hiszen mese. Teljesen szembe megy a valósággal.

Miért is? Van úgyebár a főhősnő, Belle, aki hihetetlenül gyönyörű, el is hangzik a filmben, hogy a falu és a környék legszebb lánya. Emellett rengeteget olvas, csupa olyan könyvet, amiben még kép sincs, elképesztően intelligens. Művészlélek, akinek szűkösek jelenlegi lakóhelyének lehetőségei, ki akar törni. Na ilyen má' eleve nincs, mondhatnánk népiesen.

Ott van az antihős, Gaston, aki egy kigyúrt, karakteres arcú, jóképű scrác, a mellkasa olyan szőrös, hogy még David Hasselhof is megirigyelné. Rendkívül gazdag, trendi ruhákat hord, mindenki szereti, a férfiak Őt tartják vezérüknek. Igaz annyiban különbözik Belle-től, hogy neki vannak negatív tulajdonságai, mint pl.: gonosz, beképzelt, számító, alattomos, de csak azért mert el akarja csábítani a lányt, minden áron. (Kedves férfitársaim, hány meg hány hülye tulajdonságot felveszünk csakhogy meghódítsuk szívünk hölgyét... az már a mi pechünk, hogy általában ezek miatt a tulajdonságok miatt mond végül 'nem'-et.) Ja meg Gaston legalább annyira primitív, mint amennyire kigyúrt. (Na végre egy kis realitás)

A mese ott folytatódik, hogy Belle csípőből 'nem'-et mond Gastonnak, a falu előtt hülyét csinál belőle, ezáltal lemond a gazdag, kigyúrt, köztiszteletben álló srácról, viszont relatíve rövid idő alatt csont nélkül beleszeret a ronda, szőrös, büdös szörnyetegbe.

Az üzenet nagyon szép, sírni is lehet rajta: nem a külső számít. Ezzel teljesen egyetértek. Nade erre a reális esély a való világban nem sok, előfordulása elenyésző. Elég kevés olyan szitu van az életben, amikor elsőre ne a külsőd alapján ítélnének meg. Azt hiszem, hogy az ilyen történeteket azért találták ki, hogy a 16 éves pattanásos, vörös hajú, elálló fülű, dagi kissrác is érezze, van sansza megdugni a suli legjobb nőjét a szalagavató bálon, és ne kövessen el azonnali öngyilkosságot, ha meglátja, hogy a suli legjobb nője beszáll a fukszos, kétszer bukott, karakteres arcú, szolizott, kigyúrt, tetovált kopasz mellé a Bömbi anyósülésére.

Majd valamikor folytatása következik! Persze ez egy szubjektív fejtegetés, kéretik véleményezni a megjegyzés rovatban!

Olvasgattam...

Hááát.. megint régóta nem írtam. Nem mentegetőzöm, úgyis tudja mindenki miért nincs időm. Nade nem baj, mellette a legidőigénytelenebb elfoglaltság az elektronikus sajtó gyors, esti böngészése. Így most amolyan rendhagyó Lapszemle következi, elektronyikussan. Magyarul belinkelek, meg ajánlok pár olyan írást, amikre felkaptam a fejem.

Ami most legjobban tetszik, az a nagyszerű Kisó által vezetett új elitklub diplomásoknak. A cikk írója teljes joggal teszi fel a kérdést, jelesül: Who the Fuck is Kisó? Én speciel tudtam, hogy a Viván műsorvezető, pedig nem vagyok az a tizenhatéves afro-frizus zseb-narkós. DE azt nem tudtam, hogy Ő állítólag okos, a farzsebében több ész van, mint az én fejemben. (Mellesleg jegyzem meg, hogy milyen érdekes ország a miénk, ahol az összes seggbekukis pornósztárunk szuperintelligens az FHM címlaplányaink meg PlayMate-jeink meg 5 diplomás professzorok. De jó nekünk!) Szóval Kisó egy szupermodell, aki egyébként egy táncművészbe oltott kommunkikáció szakos jogász. Az igen! Szép is, okos is, sikeres is, ha még főzni is tud....
Na mindegy erről bővebben olvashattok itt

A másik meg a Stohl Buci féle új, magyar akciósorozat. Hát ennek még a gondolatától is szénné röhögöm magam. Talán még emlékszik a kedves olvasó az Európa Expressz című világégésre, ami gyakorlatilag a szarnál is szarabb volt, bármely más nemzet ZS-kategóriás akciófilmje agyonalázza. Ehhez képest a Michael Dudikoff és Lorenzo Lamas-féle eposzok az akció-thriller non plus ultrái. Szóval az új sorozatban, a főszerepet illetően valószínűleg azért esett Stohl Bucira a választás, mert Ő már az előbb felemlegetett rettenetben is bebizonyította, hogy annyira kurva kemény, hogy kolbásszal eszi a gyémántot. Jeleneleg Ő az egyetlen ember a világon, aki szembe mer szállni Chuck Norris-szal. Erről pedig bővebben itt