NA! Megunva a sok böngészést meg letöltögetést, ami mostanában késő esti elfoglaltságomat teszi ki, gondoltam írok végre a blogomba. A "sietséghez" az is hozzá tartozik, hogy több olvasóm baltázott már le, hogy ugyanmár legyek kedves és szabadítsam rá elernyedt ujjaimat a billentyűzetre, mert hiány van. Addiktív az írásom nem kétséges.
Na most, hogy tömény tömjén-fürdőt vettem, jöjjön a lényeg. Olyan sok mindent akartam írni, hogy nem tudom hol is kezdjem. Talán a közelmúlt egyik legszebb élményével. Köztudomású, hogy alig eszek valamit, csupán csipegetek, mint a törékeny kismadarak. Kis feleségem szintén így foglal állást a táplálkozás kérdésében. Hál' Istennek a házunkban lakó kedves pár (Péter és Szilvi, nameg az Ő kedves kislányuk, Panka) is hasonlóan érez. Nemrég kezdtünk frekventáltan találkozgatni, és amellett, hogy egyebekben is egy rugóra jár az agyunk, az étkezés dolgában messzemenőkig egyet értünk. Egymásra találtunk olyan szempontból, hogy az evés különleges élvezetet okoz a számunkra és vendégségben sem úgy nyomjuk, hogy egy kisvillányi kaja elfogyasztása után, székünkben hárta dőlve, elégedetten simogatjuk a hasunkat, hogy hmmm, pompás, igazán jól laktam. Letudva a kezdeti udvariaskodást és jólneveltségből fakadó önmegtartóztatásokat, gyorsan megszerveztünk egy közös vacsit: főtt-füstölt csülök. Itt kérem meg a gyengébb idegzetűeket és a Norbi-fanatikus, kákabélű olvasókat, hogy MOST hagyják abba az olvasást.
Szilvi értesített, hogy megtörtént a vásárlás, sikerült akvirálni két gigászi méretű csülköt, akciósan. A következő értesítés már beigazolta baljós várakozásaimat: kicsi lesz a lábas, nem-e tudnék-e kölcsönadni egyet. Naná, hogy tudtam. Elkezdődött a folyamat, két ipari méretű kondérban rotyogott a hagymával, fokhagymával, Isten tudja mi mindennel tarkított csoda. Mellette készült a nagy adag tojássaláta, leszelésre került a friss fehérkenyér, elhelyztem az asztalon az ecetes almapaprikát, a bor és a pálinka is elérte a megfelelő hőfokot. Desszetként még kétféle torta is várta a csülökmérgezés túlélőit. Eljött az idő, az illattól már eleve kábulatban lévő elmémnek csak olaj volt a tűzre, mikor a fincsi husi magától lecsusszant a csontról, szinte már erotikusan. Amikor a jó adag bőrkés csülökdarab ott gőzölgött a tányéromon, és rákerült a majonézes torma azonnal elkezdett fröcskölni a nyál a számban, az első harapás után mély levegőt vettem, orromon keresztül kifűjtam, hogy még jobban érezzem az amúgy is hihetetlen intenzív ízt. Orgazmushoz hasonló apró rángások lettek úrrá rajtam, egy darabka menyország - gondoltam.
Nagyon kis híja volt, de majdnem teljesen elfogyott a két csülök, nameg a torta is, meg nem sok maradt a tojássalátából sem. Szinte hallottam, ahogy rakódik le a zsír, szűkülnek össze az ereim, lassabban ver a szívem; borzasztó rosszul lettünk mindannyian. Nem volt kérdés, kicsit sokat ettünk. Mint a narkós, amikor túladagolja magát, mert nem tudja megállni, hogy még többet vegyen be az imádott szerből. Aztán a rosszullét múlásával jött a bűntudat: nem kellett volna ennyit enni, hogy fogom ezt ledolgozni, ezért vagyok én ilyen dagadt, satöbbi. És azt kérditek megérte?! Már hogy a fenébe ne, simán megérte. Ezúton is köszi mégegyszer a csülök-parti megszervezéséért és lebonyolításáért!
5 megjegyzés:
Remélem, hogy a bejegyzések sokasága mellett, a jó öreg angol órákra is marad történet jócskán szigoruan a tananyaghoz igazítva..:) Mindenféle nyelvemet fel-le mozgatással járó nyalást mellőzve határozottan tetszik a blog... Horv.Máté
Nagyon köszönöm a pozitív visszajelzéseket. Lehet nyugodtan terjeszteni az igét, hadd legyen nagy az olvasótábor!
csülök...tojássaláta...undorító... ;)
nemhogy halat meg zöldséget tolnál vaze' :D
Majd rajta leszek a szeren kedves SzPD, de nem ígérhetem, hogy mostanában térek rá a reformkonyhára :-)))
Mióta nem vagyok vega, húst hússal zabálok, de komolyan.:) A csülökig még nem jutottam el, de ami késik, nem múlik.:)))Tetszik a blog - továbbra is, és ezt nem azért mondom, mert Te is kommentelsz az enyémen.:))
Gizi
Megjegyzés küldése