Egyszer volt, hol nem volt...

Mostanában a gyermek miatti foglalkozási ártalomként lépett fel nálam az a tünet, hogy rengeteg gyermekmondókát szerzek be mind texturálisan, mind hangzóanyagként. A mókuska, mókuska kezdetű remeket már több dallamvilággal is elsajátítottam, oly annyira bent van a fülemben, hogy néha önkéntelenül dalra fakadok, ami nem kicsit ciki a TESCO-ban.

Gyakorlatilag néprajzosnak is elmehetnék már, el is terveztem, hogy mivel terhesgondozásban már iszonyúan otthon vagyok, a szülészet-nőgyógyászat szakon már leadhatom a disszertációmat, már csak a néprajz-kultúr-antropológia van hátra. Hiába minden házaspárnak otthon kell lennie ezekben a témákban. Úgy van ezzel az ember, mint mindennel az életben, érteni kell hozzá, mert átvernek. Az embernek - ahhoz, hogy ne szívja meg - kereskedőnek, közgazdásznak, orvosnak, ügyvédnek és papnak is kell lennie egyszemélyben, ez a minimum. Hiába! A hétköznapi hősök, ők értenek mindenhez, nem ám korunk televíziós polihisztorai, mint Sebeők, meg a már említett Kisó (hehe)

Illetve szenvedélyesen gyűjtöm a meséket, és ha már gyűjtöm, meg is nézem őket.
Nemrég beszereztem egy klasszikust, a Walt Disney-féle Szépség és a Szörnyeteg című rajzfilmet. Nagyon tetszett, láttam már kb ezerszer, de úgy tíz évvel ezelőtt. Most már nem gyermekként, hanem felnőttként vizsgáltam a sztorit és rá kellett döbbennem, hogy mekkora blődség. Persze, hogy az, hiszen mese. Teljesen szembe megy a valósággal.

Miért is? Van úgyebár a főhősnő, Belle, aki hihetetlenül gyönyörű, el is hangzik a filmben, hogy a falu és a környék legszebb lánya. Emellett rengeteget olvas, csupa olyan könyvet, amiben még kép sincs, elképesztően intelligens. Művészlélek, akinek szűkösek jelenlegi lakóhelyének lehetőségei, ki akar törni. Na ilyen má' eleve nincs, mondhatnánk népiesen.

Ott van az antihős, Gaston, aki egy kigyúrt, karakteres arcú, jóképű scrác, a mellkasa olyan szőrös, hogy még David Hasselhof is megirigyelné. Rendkívül gazdag, trendi ruhákat hord, mindenki szereti, a férfiak Őt tartják vezérüknek. Igaz annyiban különbözik Belle-től, hogy neki vannak negatív tulajdonságai, mint pl.: gonosz, beképzelt, számító, alattomos, de csak azért mert el akarja csábítani a lányt, minden áron. (Kedves férfitársaim, hány meg hány hülye tulajdonságot felveszünk csakhogy meghódítsuk szívünk hölgyét... az már a mi pechünk, hogy általában ezek miatt a tulajdonságok miatt mond végül 'nem'-et.) Ja meg Gaston legalább annyira primitív, mint amennyire kigyúrt. (Na végre egy kis realitás)

A mese ott folytatódik, hogy Belle csípőből 'nem'-et mond Gastonnak, a falu előtt hülyét csinál belőle, ezáltal lemond a gazdag, kigyúrt, köztiszteletben álló srácról, viszont relatíve rövid idő alatt csont nélkül beleszeret a ronda, szőrös, büdös szörnyetegbe.

Az üzenet nagyon szép, sírni is lehet rajta: nem a külső számít. Ezzel teljesen egyetértek. Nade erre a reális esély a való világban nem sok, előfordulása elenyésző. Elég kevés olyan szitu van az életben, amikor elsőre ne a külsőd alapján ítélnének meg. Azt hiszem, hogy az ilyen történeteket azért találták ki, hogy a 16 éves pattanásos, vörös hajú, elálló fülű, dagi kissrác is érezze, van sansza megdugni a suli legjobb nőjét a szalagavató bálon, és ne kövessen el azonnali öngyilkosságot, ha meglátja, hogy a suli legjobb nője beszáll a fukszos, kétszer bukott, karakteres arcú, szolizott, kigyúrt, tetovált kopasz mellé a Bömbi anyósülésére.

Majd valamikor folytatása következik! Persze ez egy szubjektív fejtegetés, kéretik véleményezni a megjegyzés rovatban!